2012. január 29., vasárnap

Az akvarisztika vallás

Nekiestem A tökéletes akvárium egyes részeinek, és igencsak meglepődtem hová fejlődött ez a hobbi az utóbbi években. 20 éve emlékeim szerint megvettük az akváriumot, a halakat, a szivacsos szűrőt, és miután hazavittük, beleengedtük a csapvizet, valahogy rögzítettük a növényeket, és már mehettek is bele a guppik meg a szifók. Úszkáltak, működött a dolog. Nem volt PH érték meg klór, és nitrát. Ha tisztítani kellett egy befőttes üvegben úszkáltak a halacskák, amíg anyu kihipózta az egészet. Igen, kihipózta! Aztán ment vissza mindenki szépen. Ha a növény bebarnult, kidobtuk, vettünk másikat.

Ehhez képest úgy tűnik ez az egész szinte egy vallás lett, ami nem feltétlenül baj, hiszen nem akarunk állatokat kínozni. De a megannyi figyelni való paraméter dzsungelében igen könnyű elveszni. Rengeteg tényező, amikre a kezdő akvaturistaként nem is gondoltam, hiszen csak azt szerettem volna, ha szép színes halak úszkálnak egy nagy üvegtartályban. 

Nekem az alábbi témák részletei, tehát gyakorlatilag a teljes akvarisztika, teljesen újak voltak. Álljon itt most a vallás 6 alap pillére, amik ismerete nélkül esélyünk sincs életben maradni!

Akvárium
Minél nagyobb, annál jobb. A nagyobb akváriumot könnyebb gondozni, ha működik, nehezebben borítható fel a beállt egyensúly. Ez ellentétes azzal amit gondoltam, azt hittem a kisebb könnyebb, de végül is logikus. Persze nem tervezem 600l-es akvárium beszerzését, leszakadna az emelet, és ez nem vicc. Nagy méreteknél oda kell figyelni a súlyra is! Amúgy meg nem is esztétikus szerintem, ha a szoba nagy részét egy akvárium foglalja el.

Víz
Az akvárium vize nem az ami a csapból folyik. Ez a halaknak nem jó. Rossza a PH és a mindenféle oldott fémek, klór sem tesznek jót. Gyorsan utánrendeltem néhány Sera terméket: Aquatan jó a klór kiűzésére, a Nitrivec pedig hasznos baktériumokat tartalmaz. Ja igen, a baktériumok! Az akvárium vizét baktériumok tisztítják, amik a szűrőben laknak. Ha nincsenek, akkor nincs tiszta víz.

Növények
A zöld növények nem másodlagos elemei a jól működő akváriumnak. A "vallás" külön ága, amelyikben csak növényekkel népesítik be az akváriumot, ezek szépsége adja a teljes vízi látképet halak nélkül. A növényeket gondosan ki kell választani tartási nehézségek alapján. Úgy gondolom egy akvaturista válasszon igen könnyen tartható növényeket, így én ilyeneket fogok keresni. Vannak olyanok, melyekhez még CO2 rendszer is szükséges, így ezeket biztos nem érdemes választanom.

Világítás
Fényerő, színhőfok, fogyasztás, jaj. Úgy tűnik nem elég az íróasztal lámpája. Megrendelésnél arra figyeltem, hogy napfény zerű legyen a fény, a lehető legerősebb, viszont ne fogyasszon sokat. Így két 18W-os 6500K T8 fénycsövet rendeltem. Érdemes a lehető leghosszabbat választani az akvárium méretéhez, hogy mindenhova jusson fény. A fényről itt találtam egy átfogó leírást: A few notes on aquarium lighting Ennek lényege, hogy minél erősebb a fény, annál jobban nőnek a növények. Úgy gondolom, hogy ez viszont nem minden halnak jó, utána fogok nézni a halaknál. A T5 korszerűbb mint a T8 (a szám átmérőt jelöl) de a T5 jóval drágább. Fogyasztás miatt nem érdemes T5-öt választani.

Aljzat
Minél kisebb szemcsékből áll, annál könnyebb elültetni a növényeket, viszont annál nehezebb porszívózva takarítani. A színe meghatározó eleme lesz az akváriumnak, így érdemes jól átgondolni. Veróval elmentünk az állatkertbe megnézni az akváriumokat, és jól körbenéztünk a neten is, milyen akváriumot is szeretnénk. Végül a kb. 1mm szemcseméretű kvarc homok mellett döntöttünk. Ebből minden négyzetcentiméterre 2dkg szükséges, tehát a 80x40-es alapterületű akváriumba: 80x40/2 = 1600 dkg = 16kg

Halak
Végre, ide is elérkeztem. Szeretnénk színes halakat, lehetőleg csoportban élőket. A halakat is a növényekhez hasonlóan tartási nehézségeik alapján fogjuk kiválasztani. Nem szeretnék túl nehezen tartható kényes halakat, illetve olyat sem ami megtámadja a többit vagy ragadozó. A könyv elég jól leírja mit érdemes és mit nem. Olyat próbálunk választani, aminek jó a 6-7 PH-s víz és 24 fok körül érzi jól magát, de nem jelent neki nagy gondot, ha nyáron ennél melegebb van. Ja, és persze lesz zebradánió, mert ennek vicces a neve (és szerencsére nem nehéz tartani). 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése