2012. január 30., hétfő

Megérkezett a felszerelés

A neten megrendelt felszerelés megérkezett. Pontosabban érte mentem, mert így nem kell várni a házhoz szállításra, és már be vagyok sózva. A víz teszteren kívül minden megjött, de ez nem nagy baj, mert rögtön nem akarok halakat telepíteni, ordas hibát pedig nem tudok elkövetni egy új akváriumban. Ha pár napon belül megérkezik a halak telepítése előtt az pont jó lesz. Verónak persze nem tetszett az ötlet, hogy nem lesz rögtön mindenféle színes halunk, de azért sikerült elfogadni, hogy ezt most komolyabban vesszük egy picit, és tekintettel leszünk a kis élőlényekre. Addig is előkészítjük a halaknak a terepet, és növényeket is beszerzünk.

A kicsomagolás után az akváriumot kitisztítottuk egy tiszta szivaccsal, ecettel és papírtörlővel. Az ecetes tisztítás után természetesen tiszta vízzel átmostuk az akvárium falát, majd szárazra töröltük.

Az akvárium hátsó falára posztert ragasztottunk, melyhez kapható kifejezetten ilyen célra poszter ragasztó, így buborék mentesen lehet felrakni a posztert. Ez amúgy elég szívás, két emberes munka. Egyedül senkinek nem ajánlom, a poszter vissza kunkorodik, csúszkál a még meg nem száradt ragasztón, és buborékos lesz. Az akváriumot érdemes oldalára dönteni a művelethez, hogy a felület vízszintes legyen.

A kvarchomokot egy lavórban jól átmostuk zuhany alatt. Addig kell vizet engedni rá, kavarni és leönteni a vizet róla, amíg a víz már teljesen tiszta nem lesz. Ez sem rövid idő, de nem kapkodtunk, és reménykedtünk benne, hogy az akváriumban már tiszta lesz a víz (majdnem így lett).

Elhelyeztük az akváriumot a helyére, és beleöntöttük a jól átmosott kvarchomokot. Jöhet a víz! Elkezdtük hordani, nagyjából annyit, hogy a növényeket még kényelmesen el lehessen majd rendezni benne, ne legyünk nyakig vizesek. Ez a 144l-es akvriumban nagyjából 2/3-ot jelent, így kb. 30cm magas víz volt benne, ami egy picit opálos volt, de meglehetősen hamar elkezdett tisztulni, hála a tiszta aljzatnak.

A víz után hozzáadtam a megfelelő mennyiségű klórtalanító vegyszert és baktérium tenyészetet, amit kézzel jól elkavartam. Na, ez betett neki. A Sera Nitrivec olyan átláthatatlanná tette az egészet, mintha felmosóvizet töltöttünk volna az akváriumba. A leírás szerint ez 24 óra alatt teljesen kitisztul. Rendben, majd várunk.

A baktérium hozzáadása után
Beraktuk a szűrőt, a fűtőszálat és a dekor követ is csakhogy legyen benne valami. A szűrőt és a fűtőszálat természetesen úgy, hogy a 2/3-os víz ellepje, tehát nem az akvárium tetejére. Be is kapcsoltuk, így a szűrő elkezdett dolgozni, remélhetőleg a baktériumok elkezdtek telepedni rá. A világítást a tetejére raktuk bekapcsolva.

A baktérium hozzáadása után 
Elkezdtük várni a víz tisztulását, ami igen lassúnak tűnt. Órákkal később semmi változás nem volt észrevehető, de még most, egy nappal később is hosszában átláthatatlan az akvárium, tehát a 24 óra nem volt elég a baktériumok eltűnésére, a zavaros víz kitisztulására. Utánaolvasva különböző fórumokon, ez normálisnak mondható új akváriumnál és új víznél, nem kell megijedni. Csak azt nem értem, akkor miért nem írnak 3 vagy 5 napot a Nitrivec hátuljára?


Amint kitisztul, jöhetnek a növények.

1 megjegyzés: